Kedves TeOtt!

Ma rádöbbentem, hogy nincs senki, akivel megoszthatnám a gondolataimat.

Vannak barátaim, félreértés ne essék. Sokan vesznek körbe, mégis, amikor úgy éreztem, valami éppen nagyon rosszul esik és muszáj azon nyomban kibeszélnem valakivel, rájöttem, hogy nincs senki, akinek elmondhatnám, akivel olyan lenne a kapcsolatom, hogy rá merném bízni a gondolataimat. Görgettem a neveket a facebook listámban és rájöttem, hogy ebben az értelemben teljesen egyedül vagyok. A következő pillanatban már azon kaptam magam, hogy a gportal főoldalán pötyörészek az oldalam címével játszadozva. Még csak az sem volt kérdéses, mi legyen a címe (pedig borzasztó nehezen adok címet bárminek is), vagy hogy miről szóljon (képtelen vagyok sokáig megmaradni egy témánál). Igazából a létszükséglet hajtott, az inger, hogy mielőbb találjak egy helyet, ahol leírhatom, kiírhatom magamból azokat a gondolatokat, melyeket nem tud senki meghallgatni. Ez a blog az én új, multifunkcionális barátom/barátnőm (nem akarok diszkriminatív lenni, hogy megszabom a nemét).

Nem azzal a céllal írok, hogy ezt bárki is elolvassa rajtam kívül - gondolom, jó sok blog kezdődik ezzel a szöveggel -, de nem bánom, ha akadnak olvasók. Hátha valaki éppen borzasztóan unatkozik, és a gondolataim lekötik őt annyira, hogy elüssön egy kis időt az életéből velem. Vagy épp valami válságot él át, mint én, és egy-egy véletlenül elcsípett soromban magára ismer. Vagy épp ideges és mindenáron bele akar kötni valakibe; itt regisztráció nélkül lehet anyázni - bár az ilyen kommenteket azért moderálom, törlöm. Nem tudom. Szeretném, ha ez a blog jó lenne nekem valamire - és ha közben nektek is jó, annak csak örülök!

Ja, igen, a blogom alkotóelemeiről: a címet a Rómeó és Júlia (Romeo et Juliette) egyik dala, az Egy nap (Un Jour) adja, ezt a dalt rongyosra hallgattam tiniként, és kibőgtem rajta a szemem. Ez a dal tartotta életben azt a reményemet, hogy egy nap majd rám talál az igaz szerelem, egy nap majd engem is szeretni fog valaki. A menük tetején található kis szövegek pedig Becky Albertalli: Simon és a Homo sapiens-lobbi című könyvből származnak, amely szinte majdnem tökéletesen felvázolja a jelenlegi helyzetemet, így jól esik, hogy ezt tettem meg gerincnek (erre utal a szeretettel, Ana elköszönés is). A képeket pedig a weheartit oldalon találtam.

Ami a megszólítást illeti, mivel ez a blog főként magamnak, senkinek, mindenkinek, illetve új képzeletbeli barátomnak/barátnőmnek szól, ezért fogalmam sem volt, hogyan kéne indítanom minden bejegyzést. A dolgok közepébe vágni olyan tahóság... Sziázni meg kissé idétlen. Így lett végül ez. Mert ha nem olvasod ezeket a sorokat, akkor felesleges azon aggódnom, hogyan szólítsalak meg. Ha viszont olvasod őket, akkor ezek szerint Te, Ott, éppen vagy valahol most. Talán te is szerelmes vagy. Talán te is szenvedsz. Talán téged sem hallgat meg senki, vagy talán csak éppen mostanság, ma, ebben a percben nagyon egyedül érzed magad. Hát, remélem, hogy TeOtt találsz majd valamit a blogomban, bármit, amit magaddal cipelhetsz, amit a lelkedbe építhetsz, és néha visszanézel majd, ha úgy tartja kedved!

Szeretettel,

Ana