Leheletem a képernyő mögött ülőnek!

Mikor tanuljuk meg, hogy soha nem szabad valamiről kijelentenünk: ennél rosszabb már úgysem lehet!? Azt hittem a 2018-as évemre, hogy mélypontja az életemnek, aztán ezt hittem a tavalyira, és valljuk be, az idei sem indul sokkal jobban. Talán nem is az évekkel van baj, nem a világ lesz körülöttünk egyre rosszabb, hanem én állok egyre gyengébben a kihívásokhoz, amiket a nyakamba borít. Talán magamban kéne rendet tennem előbb, és utána jöhetne bármilyen világjárvány, bármilyen egyetemi krízis, nem hatna meg.

A szerelmi életem csak negatív irányba változott. Bár ez a hetedik bejegyzésem csak a blogon, mégis nyomon követhető szerintem, hogy már épp ideje volt. El kell engednem. Engedd el. Elengedem.

Elővettem a gitáromat, elkezdtem ma gyakorolni rajta. Egyelőre teljes a szerelem.

Elkezdtem kirakósozni is. Vele kiraktunk egy szép tájképet, ami ráébresztett, mennyire jó buli és mennyire kikapcsol, úgyhogy rögtön rendeltem két új puzzle-t. Lehet, hogy nem is a kirakósozás maga tetszik, hanem a mellette érzett hangulatot próbálom visszavarázsolni, felidézni... De kit érdekel? A kirakósozás jó buli, engem kikapcsol; csak ez számít.

Holnap elkezdek betanítani magamnak egy táncot is. Két hónap karantén után muszáj visszarázódnom kicsit a fizikai aktivitásba, mert borzasztóan elpunnyadtam, elgyengültem itthon. Már nagyon várom! :) Bevallom, erre a rengeteg új dologra és életmódváltásra Ő inspirál. Így el tudok szakadni az internettől kicsit, el tudok szakadni tőle, sokkal könnyebb feldolgoznom, hogy nem lesz a velünk kapcsolatos álmaimból semmi. Másrészt meg akarom neki mutatni, mit veszített velem. Tudom, hogy ez elég felszínes érv, de már annyi mindennel próbáltam magam rávenni, hogy egészségesebben éljek, és semmi sem vált be. Ha pont ez segít váltani, akkor kit érdekel, mennyire felszínes tőlem? :) Látni fogja majd, milyen szuper nőt hagyott elmenni, és ha csak egyetlen egyszer eszébe jut, hogy talán nem kellett volna, már megérte.

Nem kívánok neki rosszat, még mindig nagyon szeretem, de igenis... Látnia kell. Mert mellette sosem érzem magam elég jónak semmiben. Mindig azt érzem, hogy kevés vagyok. Be kell bizonyítanom neki is és magamnak is, hogy nem, igenis remek vagyok, és ő szalasztotta el a lehetőséget.

Igen, ennyi történt két év alatt. De hát nem lehet mindenkinek izgalmas élete, mi lenne akkor a mellékszereplőkkel? :)

Szeretettel,

Ana

Kedves HéTe!

Gondoltam, amolyan megkésett évzáró-poszt gyanánt összegyűjtöm azokat a dolgokat, amelyekért kifejezetten hálás vagyok a tavalyi évnek. Ezek apróságok is lehetnek, új dolgok, amik az életembe jöttek, apró események, minden, ami úgy érzem, hozzáadott valamit ahhoz az emberhez, aki most vagyok, és erőt ad ahhoz, hogy az legyek, aki jövő ilyenkor leszek majd.

Mielőtt nekiesnék a listának, külön pontot érdemel a nulladik elem: köszönöm, hogy életben tartottál! Bármilyen borzalmas is volt a tavalyi év, túléltem és itt vagyok, és ezért hálás vagyok mindennek és mindenkinek, aki valaha hozzájárult. Szóval, íme a listám:

• áprilisban megszületett unokaöcsim

meglehetősen családcentrikus és gyerekszerető vagyok, úgyhogy ez igazán nagy hír volt ám! Nemsokára betölti az első életévét, borzasztó édes, eleven, ügyes és talpraesett.

• szintén áprilisban Dublinban voltam, Harry Styles koncertjén (életem első koncertélménye)

volt szerencsém és időm körbejárni kicsit Dublint és elmenni egy-egy napra kirándulni is. Beleszerettem Írországba, csodálatos hely, habár Dublint hamar meg lehet unni, de a meseszép tájat életem végéig el tudnám nézegetni.

• megcsináltam az idegenvezetői vizsgát

nem hittem volna, hogy képes leszek rá, de bebizonyítottam magamnak, hogy bármilyen magas akadályt át tudok ugrani, ha beleadok mindent. Ebbe a vizsgába bele kellett, borzasztó kemény volt és összességében nagyon rossz tapasztalat is, de legyűrtem, megvan, és rengeteget tanultam a rossz dolgokból is.

• elkezdtem a jelenlegi képzésemet, megtaláltam a saját utamat

végre azt érzem, hogy igen, jó helyen vagyok és igen, ezzel szeretnék foglalkozni. Olyan sokáig keresgéltem, belekóstoltam ebbe-abba-amabba, de semmi sem töltött el akkora izgatottsággal és elégedettséggel, örömmel, mint a jelenlegi pályám. Végre tudom, merre tartok! Hosszú még az út, de legalább rajta vagyok.

• lett egy csodálatos középfokú nyelvvizsgám angolból

amit talán nem olyan nehéz összehozni, de különösen büszke vagyok rá, mert 100%-ot értem el abból a két részből, amit a leggyengébbnek éreztem. Ez ismét bebizonyította, hogy nem szabad alábecsülnöm magam és muszáj jobban hinnem az erőmben.

• újra elkezdtem olvasni

majdnem egy évig a könyvek közelébe sem mentem. Amikor november táján felcsaptam újra egyet, azt éreztem, egy eddig halódó, száraz rész újraéled a lelkemben. Nem is tudtam, hogy ennyire hiányzik. Azóta is rendületlenül olvasok, talán nem annyit, mint 2017-ben, de annyit igen, amennyi még jól esik.

• elkezdtem minden mennyiségben filmeket és sorozatokat nézni, ezáltal olyan színészeket szerettem meg, mint Tom Hiddleston vagy Benedict Cumberbatch

sosem voltam az a nagy filmes-sorozatos. Alig ismertem a leghíresebb színészeket is - sőt, még a klasszikus mesékből sem láttam mindent. Őneki köszönhetem, hogy rájöttem, mennyire jó dolog elmerülni a filmek és a sorozatok világában; ő volt az, aki mikor meghallotta, mennyi alapművet nem láttam még, leültetett és megnézette velem. Azóta a filmekbe menekülök és a kedvenc színészeimbe, ha ki szeretnék kapcsolni kicsit a való világból.

• kipróbáltam frpg-ben a lány-lány szálat (ezeréveakartam)

oké, lesz, akinek ez a pont semmit sem mond, de tényleg nagyon szerettem volna már. Lassan 15 éve szerepjátékozom, voltak már meleg karaktereim bőven, viszont csak fiúk, lányt még sosem hoztam. Tavaly El átejtett végre a tűzkeresztségen, és juhú, baromi jó volt!

• voltam moziban

a filmes pontra visszakanyarodva: nálam ez is ritka. Bátyám inkább az a ilkhmlegálisan letöltögetős fajta, így elég ritkán jutok moziba. A Bosszúállók: Végtelen Háborút például egyedül néztem meg, de nem baj, mert legalább elvittem magam.

• megkaptam életem első csókját

hát igen, erről inkább nem írok többet. De pont úgy és pont attól, akitől szerettem volna. Ahj. Hiányzik.

• megdicsérték a nyelvtudásom

a tanárnő, aki kegyetlenül őszinte és kíméletlen véleménnyel van mindenkiről, aki a szemébe mondja a legjobbaknak is, hogy "szar vagy", ez a sokat tapasztalt és szakmailag hatalmas tudású nő azt mondta, lehidalt a dolgozatomtól. Azt mondta, rohadt nagyot tévedett velem kapcsolatban, és egy csettintéssel már másnap elvégezhetném a nyelvi alapvizsgát. Életem egyik legnagyobb bókja.

• visszacsempésztem a japánszeretetemet az életembe

3 év kihagyás után végre - végre - VÉGRE! újra elővettem a japán nyelvet. Hagytam, hogy visszaszivárogjanak az emlékek, a kultúra iránti szeretetem, vele együtt persze a keserédes hiányérzet és nosztalgia is. Elkezdtem magyarul tanítani egy japán lányt, és jóégteúristen, imádom!

• életemben először végre fényképes tortát kaptam

nem is tudjátok, mióta dédelgetett álmom, hogy a szülinapi tortámon rajta legyen valamelyik kedvencem. Eddig azonban hiába kértem a szüleimtől bármelyik szülinapomra ilyen tortát, mindig túl elfoglaltak voltak, hogy elintézzék nekem. Tavaly nyáron azonban Ő meglepett vele, ráadásul Steve Rogers - Carol Danvers tortát kaptam, és istenem, annyira szerelmes vagyok...

• új embereket ismertem meg

akarva-akaratlan, neten és élőben is. Egyikük sem volt rám túl nagy benyomással, de hiszem, hogy az apró dolgok is sokat számítanak. Hálás vagyok azoknak, akik az életem részévé váltak, még akkor is, ha csak ismerősi-haveri szinten.

• kollégista lettem

én, akiről mindenki azt gondolta - köztük saját magam is -, hogy egy hét után sírva menekülök majd. Én. És imádom! Otthon érzem magam és nagyon szeretem. 2018 talán legnagyobb meglepetése volt. Pedig tényleg azt hittem, gyűlölni fogom, hiszen eléggé introvertált és antiszociális vagyok, és sosem voltam még kollégista. Persze az, hogy ennyire szeretek ott, egyrészt a környezetnek, másrészt a csodálatos szobatársamnak köszönhető.

• végre elmentem körmöshöz

ezt is régóta terveztem, de eddig sajnáltam rá az időt, a pénzt, féltem mások véleményétől és féltettem a körmeimet is. A természetesség híve vagyok, a sminket sem szeretem, de a körmeim alap állapotukban egyszerűen csúnyák... Úgyhogy régóta szerettem volna már zselét/gélt kenetni rájuk és kicsinosítani őket kicsit. Nem mondom, hogy életem végéig járni fogok, de kellemes tapasztalat.

Ez összesen 16 pozitív dolog. Talán nem tűnik olyan soknak 365 naphoz képest, de azt is jelenti, hogy majdnem hónapra jutott legalább egy, és ennek azért örülök. Ha csak ugyanennyi szép emléket sikerül összeszednem 2019-ben, és a végére még életben is maradok, akkor már megérte végigtrappolni az éven.

Neked is hasonlóan szép és legalább 16 ponton eredményes évet kívánok!

Ő meg hiányzik. Nagyon.

Szeretettel,

Ana

Szervusz, TeOtt!

Talán már nem is emlékszel rám. Kilenc nap híján egy teljes éve, hogy erre jártam.

Természetesen a betervezett fogadalmaimnak a nagy része nem sikerült, bár még mindig nagyon szeretem a One Directiont. Képzeld, áprilisban eljutottam Harry Styles koncertjére! Felejthetetlen élmény volt!

Őszintén szólva rengeteg minden történt velem. Bővült a család, rátaláltam az életcélomra, voltam fent is, lent is... Most lent vagyok, persze. Mindig akkor jut eszembe ez a blog, ha éppen nincs jó kedvem. 2018 eléggé próbára tette az egészségemet, és őszintén szólva az idei évtől sem várok sokkal többet. Nem igazán érzem magam jelenleg reménykedős hangulatban.

Ami a szerelmi életemet illeti, azt hittem, ha itt elmesélem, mi történt, attól majd jobban érzem magam, de hirtelen megtorpant a vessző után a kezem a billentyűzet felett. Egy kapu lezárt bennem, nagyot csattant, és minden szó bennem ragadt. Képtelen vagyok írni a történtekről, nincs hozzá energiám, se erőm, kedvem, semmim. Azt hiszem, most járhatok a tagadás fázisában, ahol az ember inkább eltemeti minden érzését és gondolatát, csak hogy ne kelljen velük foglalkoznia, ne kelljen tovább elviselnie a fájdalmat.

Oké, ez így elég tragikusan hangzik, pedig nem halt meg senki. Talán csak én. Egy kicsit. Egy kicsit jobban.

Meglehetősen lehangolt és kilátástalan állapotom ellenére várok-e bármit is az idei évtől? Felállítottam egy egyszerű, ötpontos listát, amit igyekszem betartani. Vannak könnyű pontok rajta, vannak, amik még nem mennek olyan jól. Nem világmegváltó tervezet, nem is fogadalmi lista, inkább csak amolyan apróságok - én öt parancsolatnak hívom.

1. Egy hónap = egy könyv.

2. Két liter víz minden nap.

3. Más érzéseit nem befolyásolhatod.

4. Kíméld az epéd!

5. Légy hű önmagadhoz!

Ezek csak amolyan alapdolgok. Igyekszem fenntartani a hármas egyensúlyt, tehát egyaránt odafigyelni a testem, a lelkem és az elmém ápolására. Nagyon keveset olvastam tavaly, ezt azóta szépen sikerült behoznom, tartom magam a havi egy könyvhöz, kb. november óta túl is lépem azt. A két liter víz azt hittem, gyerekjáték lesz, ezért háromról indítottam, aztán rá kellett jönnöm, mikor elkezdtem mérni, mennyit iszom, hogy van olyan nap, amikor az egy liter is alig jön össze... A harmadik pont frissen került a listára, ezt még gyakorolnom kell magamévá tennem. A negyedik pont kicsit a fogyást hivatott elősegíteni - volt már egy epeműtétem, és nem igazán figyeltem oda az étkezésemre utána. Jó lenne mostantól tisztábban, epekímélőbben enni. Az ötödik pont a legfontosabb; mindig, minden körülmények közt csakis a saját hangomra figyeljek. Nem számít, mi a helyes, mi az elfogadott, mi a bölcs, más mit gondol, csakis a belső kis hangomra szabad hallgatnom, az ösztöneimre. Erre való a lelkiismeret, hogy erkölcsi iránytűmként szolgáljon. Ha valami rosszul esik neki, nem teszem meg; ha pedig valamiről azt súgja, meg kéne tennem, akkor megteszem. Eddig tökéletesen bevált.

Nos, nagyjából ennyi. Fogalmam sincs, mikor jövök legközelebb.

Kívánjatok nekem erőt! Túlélésre játszom.

Szeretettel,

Ana

Kedves TeOtt!

Ezzel a sokatmondó képpel ellentétben kifejezetten hiszek az új év új kezdet jellegű dolgokban, a tiszta lapban, habár idén kicsit sokáig tartott nálam a szilveszter... Tulajdonképpen mostanság, így húsz nappal a neves évnyitó után jutottam el odáig, hogy elkezdjek dolgozni a fogadalmaim valóra váltásán. Habár megfogadtam egy kedves barátnőm személyiségfejlesztő tanácsait, amelyeket már eddig is mantráztam magamban. Mik lennének ezek? Alább kifejtem (a szerelmi életemről inkább ne beszéljünk).

Tudni kell nemet mondani. Van, akinek ez egyszerűen jön, de vannak azok a szottyongatni való kis cupcake-ek, akik hajlamosak megalázkodni minden erősebb, határozottabb fellépésű személlyel szemben, és rábólintanak olyan dolgokra is, amikhez valójában semmi kedvük, idejük, tudásuk, mégsem akarnak csalódást okozni a másik félnek, ezért bevállalják. Én is ilyen vagyok, ha néha-néha nemet is mondok elsőre, amint a partnerem elkezdi erőltetni a dolgot, beadom a derekam. Legalábbis ilyen voltam, amíg végleg elegem nem lett abból, hogy mások kihasználnak, hogy ahogy mások viselkednek velem, az teljesen rendben van, de ha én próbálnék meg kiállni magamért, máris rossz vagyok, szemét, és elküldenek a búsba. Ők előtérbe helyezhetik saját magukat mások rovására, de én nem tehetem ezt meg úgy, hogy közben nem ártok senkinek? Wellfockya... Úgyhogy az egyik fogadalmam idén, hogy többet helyezem a saját jólétemet előtérbe, nem kínzom magam feleslegesen mások hülyeségével és megtanulok nemet mondani. Ehhez képest még mindig leállok néha flörtölgetni Vele... És olykor veszi is a lapot. De hát barátok vagyunk, szóval mindegy... Barátok is flörtölhetnek néha, nem igaz?

A másik fogadalmam, amit már több mint tíz éve szajkózok, hogy többet mozgok idén és megpróbálom a vágyott alakba formálni magam. Rengeteg minden motivált eddig, hogy sportolt, formás alakom legyen, de idén megtaláltam A motivációt, és meg is osztom veletek (persze csak akkor fog működni, ha ugyanabban a hajóban utaztok, mint én). Itt az én fitness motivációm idénre: link.

Na most ezt a képet három különböző módon lehet értelmezni:

1. Jé, egy tetovált srác súlyzózik.
2. Jé, Harry Styles súlyzózik.
3. OMFG AZOK A KOCKÁK #MARRYMEHAZZA

Mindenkinek szíve joga eldönteni, motiváló-e számára ez vagy sem. Számomra a One Direction, különösen Harry egy mentőöv lett, átsegített az egész karácsonyi mizérián, felszedegette az összetört szívem darabkáit és képes voltam túlélni. Directioner lettem, és ez az oka, hogy még lélegzem. Amikor megláttam a fiúk edzőtermi videóját (tegyük hozzá, hogy Harry volt, hogy éjfélkor még a teremben nyomta úgy, hogy reggel 6-tól pedig jógára kellett mennie), arcon csapott, hogy én is ezt akarom, én is izzadni akarok és látni magamon az eredményt, olyan testet szeretnék, amit büszkén mutogathatok és amiben jól érzem magam. Ugyan a nememnél fogva ilyen úgysem leszek soha, de motivációnak... Nos... Nálam erősen 3-as kategória.

Szeretettel,

Ana

Kedves TeOtt!

Rég nem írtam, úgy volt, hogy nem is fogok már többet. Lefoglalt, hogy bőgjek és gyötrődjek, két nappal ezelőtt azonban már nem bírtam tovább és kifakadtam Neki. Ha szeret, miért nem adja jelét? Miért nem ír rólam soha? Miért nem beszél rólam senkinek? Miért van még mindig a fiújával? Eljött az a pont, hogy annyi érzelmet gyömöszöltem a lezárt ajtóm mögé, hogy nem bírtam el őket. Féltékenység, harag, irigység, szerelem, megbántottság... amint egy kicsit is kinyitottam az ajtót, hogy kiengedjem, ami mögötte van, jött minden. Ráborítottam úgy 50-60%-át talán a dolgoknak, és végre megkaptam tőle a választ.

De őszintén írom neked, hogy barátként szeretlek inkább, ebben biztos vagyok.

Nem tudom, ebből mennyi igaz (pár hónapja még szerelmes volt), vagy a nyárból mennyi volt igaz, vagy megbánja-e később, meggondolja-e magát később. Már semmi sem érdekel, meghozott egy döntést, én pedig hónapok óta erre vártam. Végre lezárhatom és továbbléphetek... Vagyis, elkezdhetem felszedegetni a darabjaimat a földről. Elkezdhetek gyógyulni. Természetesen baromira fáj, feleannyira sem viselem jól, mint amennyire a külvilágnak mutatom... De a végére már annyira kikészített az egyhelyben toporgás, a reménykedés, hogy csak azt kívántam, lépjünk valamerre, előre vagy hátra, már mindegy. Hátrafelé léptünk. Barátok maradunk.

Én még mindig szeretem őt, és nem tudom, ez változik-e valaha. Nem tudom igazából, mit érzek, össze vagyok zavarodva. Undorodom a romantikától, a szerelmes számoktól, a közös számainkat soha az életben nem akarom újra hallgatni. Kiüresedtem teljesen, és nincs senki, akivel beszélhetnék erről. Nem tudom, mikor történt, de mindenki eltűnt mellőlem, csak Ő maradt, vele meg nem akarok erről többet beszélni. Arra kell koncentrálnom, hogy újra barátok lehessünk.

Nos, a történtek miatt úgy gondoltam, fel sem nézek többé és bezárom az egész blogot, hiszen nincs már értelme Neki, nekem, a Homo sapiens-lobbinak, vagy bármi másnak. De ma úgy döntöttem, egyszer még felnézek ide és írok, magamnak, magamról. Talán megpróbálhatnám átformálni ezt a blogot, és áthelyezni a hangsúlyt Róla, Magamra. Talán az életemet is megpróbálhatnám áthelyezni... Megpróbálhatnék magamra koncentrálni. Nem tudom, most még semminek sincs értelme. A napok üresek és jelentéktelenek, nem csinálok semmit, azt is egyedül. Nem látom, mi lesz holnap, a jövőmmel, de nem is érdekel. Nem jó Vele lenni, de nem jó Tőle távol sem.

Azon töprengek, létezik-e olyan, hogy felépülés, vagy örökké ilyen maradok.

Szeretettel,

Ana