Leheletem a képernyő mögött ülőnek!

Mikor tanuljuk meg, hogy soha nem szabad valamiről kijelentenünk: ennél rosszabb már úgysem lehet!? Azt hittem a 2018-as évemre, hogy mélypontja az életemnek, aztán ezt hittem a tavalyira, és valljuk be, az idei sem indul sokkal jobban. Talán nem is az évekkel van baj, nem a világ lesz körülöttünk egyre rosszabb, hanem én állok egyre gyengébben a kihívásokhoz, amiket a nyakamba borít. Talán magamban kéne rendet tennem előbb, és utána jöhetne bármilyen világjárvány, bármilyen egyetemi krízis, nem hatna meg.

A szerelmi életem csak negatív irányba változott. Bár ez a hetedik bejegyzésem csak a blogon, mégis nyomon követhető szerintem, hogy már épp ideje volt. El kell engednem. Engedd el. Elengedem.

Elővettem a gitáromat, elkezdtem ma gyakorolni rajta. Egyelőre teljes a szerelem.

Elkezdtem kirakósozni is. Vele kiraktunk egy szép tájképet, ami ráébresztett, mennyire jó buli és mennyire kikapcsol, úgyhogy rögtön rendeltem két új puzzle-t. Lehet, hogy nem is a kirakósozás maga tetszik, hanem a mellette érzett hangulatot próbálom visszavarázsolni, felidézni... De kit érdekel? A kirakósozás jó buli, engem kikapcsol; csak ez számít.

Holnap elkezdek betanítani magamnak egy táncot is. Két hónap karantén után muszáj visszarázódnom kicsit a fizikai aktivitásba, mert borzasztóan elpunnyadtam, elgyengültem itthon. Már nagyon várom! :) Bevallom, erre a rengeteg új dologra és életmódváltásra Ő inspirál. Így el tudok szakadni az internettől kicsit, el tudok szakadni tőle, sokkal könnyebb feldolgoznom, hogy nem lesz a velünk kapcsolatos álmaimból semmi. Másrészt meg akarom neki mutatni, mit veszített velem. Tudom, hogy ez elég felszínes érv, de már annyi mindennel próbáltam magam rávenni, hogy egészségesebben éljek, és semmi sem vált be. Ha pont ez segít váltani, akkor kit érdekel, mennyire felszínes tőlem? :) Látni fogja majd, milyen szuper nőt hagyott elmenni, és ha csak egyetlen egyszer eszébe jut, hogy talán nem kellett volna, már megérte.

Nem kívánok neki rosszat, még mindig nagyon szeretem, de igenis... Látnia kell. Mert mellette sosem érzem magam elég jónak semmiben. Mindig azt érzem, hogy kevés vagyok. Be kell bizonyítanom neki is és magamnak is, hogy nem, igenis remek vagyok, és ő szalasztotta el a lehetőséget.

Igen, ennyi történt két év alatt. De hát nem lehet mindenkinek izgalmas élete, mi lenne akkor a mellékszereplőkkel? :)

Szeretettel,

Ana