Kedves Teott!

Elég felkavaró könyvet olvasok éppen - számomra sajnos minden felkavaró, ami megalapozott (vagy megalapozatlan) féltékenységre épül. Katona André: Mennyi időnk van? című könyve pont emiatt tépett darabokra, és most Rácz-Stefán Tibor: Mikrofonpróbáját is le kellett tennem, mert túl sok lett. A kedvenc párosom láthatóan és megalapozottan rossz végkifejlet felé halad, és ah... Darabokra tép. De én mindig is ilyen voltam, akár filmek, akár sorozatok, akár animék, mangák, könyvek, mindig hangoztattam, hogy nem szeretem a háromszögeket, hanem azt szeretem, ha van egy páros, akiket az ég is egymásnak teremtett, és lehetnek konfliktusaik, de azok sose harmadik személyből adódjanak. Igazából nem is a háromszögekkel van bajom, hanem ezzel a kellemetlen érzéssel, ami vele társul, a féltékenységgel, a bizonytalansággal, a bizalmatlansággal... Talán túlságosan is átérzem a sértett fél kétségeit, gyötrődését.

Dávid, a könyv egyik szereplője, retteg attól, mi lesz, ha a biszex barátja egyszer talál egy nála vonzóbb, szerethetőbb lányt, akibe beleszeret. Szerintem sok ember fél ettől, aki a saját nemébe szeret bele: mi van, ha a másik végül rájön, mégis csak a másik nemből keresne inkább magának valakit? De hát ez a legtöbb hetero emberben is benne van. Mindenki fél attól, hogy nem elég jó, és emiatt lecserélik, csak bennem ez hatványozottan van jelen. Egyetlen ellenszere a bizalom, a feltétel nélküli hit a másikban, abban, amit érez. Ez, hogy Dávid esetében látni a fiúja és a harmadik személy szemszögét is, azonban kipukkasztja ezt a buborékot, megmérgezi ezt az egészet, hiszen Dávid hiába reménykedik, ha az olvasó látja, mi történik... Nekem pedig ez sok lett így mára. Nem is nagyon foglalkoztatott ez a "mi lesz, ha egyszer Őaz mégis inkább mást választ?" dolog, de ez a könyv megnyitott bennem egy csapot, és ha el is zárom, attól még tovább csöpög... Úgyhogy most megpróbálom szomorú, szakítós számokkal helyrepofozni a hangulatomat. Igen, pontosan ez kell! :D

Szeretettel,

Ana